Az Albertinus szegénygondozói rend alapítója, Szent Albert Chmielowski

Június 17-én emlékezik az Egyház a lengyel Szent Albert Chmielowski testvérre, a Szegények Szolgái vagy más néven Albertinus szegénygondozói rend alapítójára.

Adam Hilary Bernard Chmielowski néven született Igołomiában, 1845. augusztus 20-án, gazdag lengyel arisztokrata családban. Négyen voltak testvérek, Adam nyolcéves volt, amikor elvesztették szüleiket. Ettől kezdve rokonok nevelték őket.

A puławyi mezőgazdasági és erdészeti akadémián tanult, hogy idővel át tudja venni a családi birtok irányítását. 1863-ban részt vett az Orosz Birodalom elleni januári felkelésben. Megsebesült, és egyik lábát térdtől elvesztette. A cár súlyos büntetést szabott ki a felkelőkre, így el kellett menekülnie az országból. Egy ideig Belgiumban folytatott mérnöki tanulmányokat, majd Párizsba ment, ahol festeni kezdett. Rajztanári oklevelet szerzett, majd a müncheni szépművészeti akadémia hallgatója volt. Ekkor térhetett csak haza.

Krakkóban ismert és népszerű festővé vált. Mindeközben egyre inkább együttérzés ébredt benne a szegény és elnyomott emberek iránt. Munkát vállalt a város egyik hajléktalanszállóján, és festményein is mind gyakoribb téma lett a szenvedés. Egyik fő műve az Ecce Homo című kép, amelyen az egész emberiség szenvedését magára vállaló Emberfiát ábrázolta.

1880-ban úgy döntött, elhagyja a fényes karriert ígérő művészi pályát és életét a szegényeknek szenteli...1887-ben belépett a ferences harmadrendbe – ekkor vette fel az Albert nevet. Szállásért cserébe munkát vállalt egy hajléktalanszállón. Egy évvel később szegénységi és szüzességi fogadalmat tett a krakkói püspök kezébe. E napot tekintjük a Szegények Szolgái vagy más néven albertinus szegénygondozói rend alapításának.

A közösség szegénykonyhákat, árvaházakat és menhelyeket nyitott, ezeken belül műhelyeket, hogy a rászorulóknak szakmát adjanak, és segítsék a nincsteleneket megmenekülni az anyagi és erkölcsi nyomorból. A szálláshelyekre minden különbségtétel nélkül befogadták a rászorulókat. Csak adományokat fogadtak el, és a rendtagok a menhelyeken éltek, teljes közösségben a szegényekkel. Albert testvér az egyik általa alapított szállón halt meg Krakkóban, 1916 karácsonyán.

II. János Pál, aki 1983-ban boldoggá, 1989-ben szentté avatta Albert testvért, fiatal korában színdarabot írt róla Istenünk testvére címmel. A szentté avatáson a római Szent Péter-bazilikában a tanítványságról és a lélek odaadásáról beszélt a szentatya: „Albert testvér tanítvány volt, aki készen állt mindenben a Mestert követni. (...) Testvére lett azoknak, akiket szolgált. (...) Oda kell adnunk a lelkünket.”
(Teljes cikk ITT, magyarkurir.hu)

2020.06.18 09:20
Miserend
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

BRKE TV

Közösségeink

Budaörsi Werner Alajos Kórus

A kórus története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Fennmaradt plakátokról és egykori kórustagoktól is tudjuk, hogy templomunknak már 1946-ban is volt énekkara. A kórust az akkor itt szolgálatot teljesítő, zenét kedvelő fiatal plébános, Sík Zoltán hozta létre.

Nepomuki Szent János Plébánia Karitász Csoport

". . . Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. . . . Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. . . Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. . . " (Mt. 25,35-36, 45).

Budaörsi Kolping Család

A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket és ezáltal tettekre serkentse őket. Ebben alapvető útmutatás Kolping Adolf életpéldája és műve, valamint a katolikus társadalmi tanítás.

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...
 

Élünk - Újság

Élünk újság - 64. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2020. április 12.) 64. szám

Élünk újság - 63. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2019. december 15.) 63. szám

Élünk újság - 62. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2019. április 21.) 62. szám