Sok ajándékot tartogat a pápalátogatás

Csaba testvér és dévai fiatalok pápai általános audiencián vettek részt május 8-án a Szent Péter téren. Ferenc Pápa áldásában részesítette a Böjte atya vezette zarándokcsoportot.

Csaba testvér ezeket mondta el a látogatásról Gégény Istvánnak (szemlélek.net - részletek)
Hogyan élte meg Csaba testvér a pápával való találkozást?
– Jó két éve a dévai gyerekek írtak egy levelet Ferenc pápának, amelyben az szerepelt, hogy szeretettel várják Erdélyben. Ferenc pápa akkor válaszolt is: egy nagyon kedves hangú levelet írt, minden jót kívánt benne a gyerekeknek és a kollégáknak. Emiatt a gyerekeink meg vannak róla győződve, hogy ők hívták meg a pápát a mostani látogatására. Ez mindenesetre egy kedves olvasata az eseményeknek. Ezért mondtam is nekik: na, akkor elmegyünk és személyesen is meghívjuk a pápát? Mindenki oda volt és vissza.
  Mindszenty József és Márton Áron boldoggá avatásáért is szerettünk volna lobbizni – a bíborosnak nem is olyan rég volt a mennyei születésnapja, ebből az alkalomból volt egy szép szentmise Rómában. Egyúttal erre is elmentünk. A pápának vittünk egy szép ablakot. Jézus azt mondta, hogy aki egyet befogad a legkisebbek közül, engem fogad be, ezért a gyermek Jézus képét 2300 általunk befogadott gyermek portréjából alkottuk meg. Ezt a képet egy tradicionális ablakkeretbe beraktuk, azt vittük el Ferenc pápának. Nagyon tetszett neki.
  Azt gondolom, tudatosan hagyott minket a legutolsónak. Számos delegációt köszöntött előttünk, de aztán köztünk sok időt eltöltött, szelfiztek vele a gyerekek, s amolyan igazi nagytatai érzése volt az egész találkozónak.
  Megkértük, hogy június 1-jét tegye a Gyermek Jézus szép ünnepévé.
Mekkora egy ilyen ünnep bevezetésének a realitása?
– Azt gondolom, előbb-utóbb reális lesz, mert úgy látom, a mai világ nagyon elfordult a gyerektől, a gyermekáldástól. Jót tenne a koravénné váló világnak egy ilyen típusú ünnep, átgondolni azt, hogy hogy is élt Jézus názáreti csendes egyszerűségében. Egy ilyen ünnep visszatérést jelentene a gyökerekhez, s ez mindannyiunknak jót tenne. Meg vagyok győződve, hogy ez egy jó kezdeményezés, nem azért, mert a mi gyerekeink találták ki, hanem mert mélyen evangéliumi.
  Sokszor mondtam már viccesen, hogy ha én lennék a világ orvosa, és receptet kéne írni, akkor azt írnám rá, hogy "gyerek". Te magad is vállalj gyermeket, és akkor biztosan megújul a világ. A felelős apák és anyák felelős világot tudnak létrehozni.
Mi változik vajon a pápalátogatás hatására, mivel leszünk gazdagabbak június 1. után?
– Nem tudok mondani még egy olyan eseményt, ami a világ figyelmét ennyire képes lenne Erdélyre, Székelyföldre irányítani. Láttuk, hogy most, amikor Bulgáriában járt a pápa, rengeteg újság beszámolt róla, hogy hol volt, mit mondott, kikkel találkozott. Képzeljük el, ha ott, a csíksomlyói nyeregben rengeteg székelyruhás emberrel közös képen szerepel majd a pápa, az nagyon fontos üzenet lesz a világ felé. Arról, hogy egyáltalán vagyunk, hogy egy ekkora eseményt békében meg tudunk szervezni, hogy egymást tisztelni tudjuk.
   Óriásit dob Székelyföldön ez a látogatás, a világ közvéleményének a figyelmét ránk irányítja a pápa. Egy napig köztünk dobog az egyház szíve. Ez óriási dolog. Ha személy szerint kérhetnék valamit... Hát, ha egy jó szelfit dobna azzal az ezer gyerekkel, aki oda elmegy, az nagyon ütős lenne. Mutassuk meg, hogy Székelyföld nem kihal, hanem vannak gyerekeink, akik szépek, aranyosak - van jövőnk! Fontos hogy lássuk: a Tündérkert, Isten Országa előttünk van, ezen az úton nagy mérföldkő Ferenc pápa látogatása.
    Amikor II. János Pál pápa Bukarestbe látogatott, annak hatására a római katolikus egyháznak Erdélyben három ingatlant adtak vissza: az egyik a Batthyáneum, a másik a csíksomlyói fertőző kórház, a harmadik pedig a dévai kolostor.
Az, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létezik, ahhoz az is kellett, hogy kifejezetten a pápa kérésére visszaadták az egyháznak ezt az ingatlant. Biztos vagyok benne, hogy a mostani pápalátogatás is sok ajándékot tartogat.
Beszélgetőtárs: Gégény István
(Forrás: https://szemlelek.net/2019/05/11/bojte_ketkeres)

2019.05.13 10:34
Miserend
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

Közösségeink

Budaörsi Werner Alajos Kórus

A kórus története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Fennmaradt plakátokról és egykori kórustagoktól is tudjuk, hogy templomunknak már 1946-ban is volt énekkara. A kórust az akkor itt szolgálatot teljesítő, zenét kedvelő fiatal plébános, Sík Zoltán hozta létre.

Nepomuki Szent János Plébánia Karitász Csoport

". . . Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. . . . Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. . . Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. . . " (Mt. 25,35-36, 45).

Budaörsi Kolping Család

A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket és ezáltal tettekre serkentse őket. Ebben alapvető útmutatás Kolping Adolf életpéldája és műve, valamint a katolikus társadalmi tanítás.

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...
 

Élünk - Újság

Élünk újság - 62. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2019. április 21.) 62. szám

Élünk újság - 61.szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2018. december 16.) 61. szám

Élünk újság - 60. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2018. április 1.) 60. szám