Az idei nagyhét más lesz

Sem közös keresztutak, sem passióéneklés, sem lábmosás, se körmenet – jelentősen megváltoznak a nagyheti katolikus szertartások.

A világjárvány idején nem csupán a hívek jelen(nem)léte miatt lesz különleges az idei Húsvét.

Magyarul is megjelent az a rendelkezés, amelyet a katolikus egyház liturgikus szabályozásért felelős szervezeti egysége, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció vezetői adtak ki. A dekrétumot Robert Sarah bíboros, a kongregáció prefektusa és Arthur Roche érsek, szervezet titkára szignálta.

A 153/20 hivatkozási számú dekrétum a Covid-19 járvány idejére határozza meg a "Szent Három Nap" ünneplését illető módosításokat. A bevezetőben ez szerepel a rendelkezés indoklásaként:

"Ebben a nehéz időszakban, amit a Covid-19 okozta járvány jelent, figyelembe véve, hogy a kiadott rendelkezések miatt a liturgiák közös ünneplése a templomokban ellehetetlenült, ahogy azt a megyéspüspökök a saját területükre vonatkozóan jelezték, beadványok érkeztek ehhez a Kongregációhoz a közelgő húsvéti ünnepek kapcsán. Ezért, erre vonatkozóan, a következő általános elveket és tanácsokat ajánljuk a püspököknek."

Néhány részlet a teljes dekrétumból:

    Mint a liturgikus év szíve, a Húsvét, egyetlen másik ünnephez sem hasonló: három napon keresztül történő ünneplése, a Húsvéti Szent Háromnap, melyet megelőz a Nagyböjt és megkoronáz a Pünkösd, nem helyezhető át.

   Alkalmazkodva a különféle országokban lévő konkrét helyzethez, a püspök megteheti, hogy a krizmaszentelési misét egy későbbi dátumra halasztja.

    Nagycsütörtökön, a székesegyházakban és a plébániatemplomokban, olyan mértékben, amilyenben a valóságos helyzetet figyelembe véve a felelősök lehetségesnek tartják, a papok koncelebrálhatják az Utolsó vacsora emlékmiséjét. Ugyanakkor kivételesen minden pap engedélyt kap arra, hogy megfelelő helyen, ezen a napon nép nélkül is misét (magánmisét) celebráljon. A Lábmosás fakultatív szertartását hagyjuk el!

    A húsvéti vigília szertartása: ünnepeljék a székesegyházakban és a plébániatemplomokban, olyan mértékben, amilyenben a valóságos helyzetet figyelembe véve a felelősök lehetségesnek tartják. "A vigília ünnepélyes megkezdése: a Lucernárium (Fényünnepség)" részből hagyjuk el a tűzgyújtást! A húsvéti gyertya meggyújtását követően a körmenetet elhagyva hangozzék el a Húsvéti Örömének (Exultet).

    A népi vallásosság kifejezései és a körmenetek esetében, melyek gazdagítják a Nagyhetet és a Szent Háromnapot, a megyéspüspök jogosult dönteni arról, hogy áthelyezésre kerüljenek-e más megfelelő napokra, pl. szeptember 14-re és 15-re.

(Forrás: magyarkurir.hu)

2020.03.30 08:16
Miserend
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

BRKE TV

Élő közvetítés

Közösségeink

Budaörsi Werner Alajos Kórus

A kórus története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Fennmaradt plakátokról és egykori kórustagoktól is tudjuk, hogy templomunknak már 1946-ban is volt énekkara. A kórust az akkor itt szolgálatot teljesítő, zenét kedvelő fiatal plébános, Sík Zoltán hozta létre.

Nepomuki Szent János Plébánia Karitász Csoport

". . . Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. . . . Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. . . Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. . . " (Mt. 25,35-36, 45).

Budaörsi Kolping Család

A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket és ezáltal tettekre serkentse őket. Ebben alapvető útmutatás Kolping Adolf életpéldája és műve, valamint a katolikus társadalmi tanítás.

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...
 

Élünk - Újság

Élünk újság - 64. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2020. április 12.) 64. szám

Élünk újság - 63. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2019. december 15.) 63. szám

Élünk újság - 62. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2019. április 21.) 62. szám