A székesfehérvári püspök atya tájékoztatása 2020. június 19-én

Egyhítések a szentmisén és a templomban való tartózkodás alatt.

2020. június 19. - A Kormány a járványügyi korlátozások újabb enyhítéséről döntött (285/2020 (VI. 17.) Korm. rendelet). A járványügyi helyzet lehetőséget ad a székesfehérvári egyházmegyében is arra, hogy lassan visszatérjünk a liturgiák megszokott rendjéhez.

A Kormány rendelete a másfél méteres védőtávolságot kötelezően már nem írja elő, de a híveknek továbbra is ajánlható a templomban a megfelelő távolság tartása.

A maszk vagy más orrot és szájat eltakaró eszköz viselete már csak bizonyos helyeken kötelező (pl. tömegközlekedés, üzletek), azonban a nagyobb helyeken (pl. színház, mozi) már nem. Ennek figyelembevételével az egyházmegye (ahogy eddig sem) nem írja elő kötelezően a védőmaszk használatát a templomokban.

A gyóntatás a továbbiakban történhet a gyóntatószékekben is, de lehet más gyóntatási helyet is használni.

A szentmiséken visszatérhetünk az éneklés megszokott rendjéhez.

A szentáldozás a továbbiakban is kézbe történjék, a perselyezést a szentmise végén, a templom bejáratánál végezzük, és a szenteltvíztartók maradjanak üresek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy 500 fő fölötti rendezvények zárt helyen továbbra sem tarthatók.

Testvéri köszöntéssel és püspöki áldással:
székesfehérvári püspök


(Forrás: szfvar.katolikus.hu)

2020.06.22 15:47
Miserend
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

BRKE TV

Közösségeink

Budaörsi Werner Alajos Kórus

A kórus története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Fennmaradt plakátokról és egykori kórustagoktól is tudjuk, hogy templomunknak már 1946-ban is volt énekkara. A kórust az akkor itt szolgálatot teljesítő, zenét kedvelő fiatal plébános, Sík Zoltán hozta létre.

Nepomuki Szent János Plébánia Karitász Csoport

". . . Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. . . . Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. . . Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. . . " (Mt. 25,35-36, 45).

Budaörsi Kolping Család

A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket és ezáltal tettekre serkentse őket. Ebben alapvető útmutatás Kolping Adolf életpéldája és műve, valamint a katolikus társadalmi tanítás.

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...
 

Élünk - Újság

Élünk újság - 64. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2020. április 12.) 64. szám

Élünk újság - 63. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2019. december 15.) 63. szám

Élünk újság - 62. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2019. április 21.) 62. szám