Hirdetések Úrnapján

Ő az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő az új szövetség közvetítője. (Zsid 9, 11-15)

-    Hétfőn este fél 7-kor ifjúsági katekézis lesz a hittanteremben. (Bejárat a sekrestye felől!) Szeretettel hívjuk azokat a 30 év alatti, még nem házas fiatalokat, akik elmúltak 16 évesek vagy már voltak bérmálkozók, illetve az idei bérmálkozásra készülnek: az utóbbiak számára ez felkészítő alkalom.
-    Meghívót közvetítünk híveink felé Lukács Katalin színművész „Szeressük vissza Magyarországot” című előadására, melyet a PostArt-ban láthatunk június 15-én, este fél 7-kor. Szívesen ajánljuk kedves híveinknek. Belépési díj 500 Ft, belépés csak védettségi igazolvánnyal!
-    Szívesen közöljük, hogy a vértessomlói Sarlós Boldogasszony búcsú július 4-én lesz, gazdag programmal, melyre hangsúlyozottan a gyermeket váró vagy kisgyermekes szülőket, illetve családokat várják. Ezt a napot annál szívesebben ajánljuk, mert Vértessomló plébánosa, aki az egész napot lebo-nyolítja Spányi püspök atya főcelebrálásával, a mi Visnyei Lacink, volt újmisésünk. A program a hirdetőtáblán olvasható.
-    A nyári Ka-Csa tábor augusztus 17-23. között lesz Balatonszárszón. Jelentkezni Tarsolyné Szilas Andreánál lehet.
-    Kedden Boldog Sándor István vértanú, szalézi szerzetesre, szerdán Szent Efrém egyháztanítóra emlékezünk.
-    Pénteken Jézus Szentséges Szívének lesz az ünnepe, esti szentmisével, míg szombaton a Szűzanya Szeplőtelen Szívének lesz az emléknapja.
-    Jövő vasárnap a fél 11-es szentmise német nyelvű lesz.

Egyházközségünk bankszámla-száma a CIB Banknál:
11103303-19828983-36000001

2021.06.06 15:35
Miserend
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

BRKE TV

Közösségeink

Budaörsi Werner Alajos Kórus

A kórus története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Fennmaradt plakátokról és egykori kórustagoktól is tudjuk, hogy templomunknak már 1946-ban is volt énekkara. A kórust az akkor itt szolgálatot teljesítő, zenét kedvelő fiatal plébános, Sík Zoltán hozta létre.

Nepomuki Szent János Plébánia Karitász Csoport

". . . Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. . . . Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. . . Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. . . " (Mt. 25,35-36, 45).

Budaörsi Kolping Család

A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket és ezáltal tettekre serkentse őket. Ebben alapvető útmutatás Kolping Adolf életpéldája és műve, valamint a katolikus társadalmi tanítás.

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...
 

Élünk - Újság

Élünk újság - 66. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2021. április 4.) 66. szám

Élünk újság - 65. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2020. december 25.) 65. szám

Élünk újság - 64. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2020. április 12.) 64. szám