Hirdetések Nagyboldogasszony Napján

Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. (Jel 11, 19a 12, 1-6a 10)

- A liturgiában csütörtökön Clairvaux-i Szent Bernátra emlékezünk. Pénte-ken lesz augusztus 20., Szent István királyunknak, hazánk fővédőszentjének a főünnepe, szombaton pedig Szent X. Piusz pápa emléknapja.
- Augusztus 20-án, Szent István napján a szentmisék reggel ½ 8-kor, ½ 11-kor és este 7 órakor lesznek. A Templom téren 9 óra 30-kor kezdődik a városi önkormányzat ünnepsége, melyen a budaörsi vallási felekezetek vezetői együtt áldják meg az új kenyeret. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
- Megkezdődött templomunk részleges belső felújítása. Ennek első fázisában, a munkák miatt a hétköznapi szentmisék mindig este 7 órakor kezdődnek (hétköznap reggel tehát nem lesznek szentmisék!). A vasárnapi miserend változatlan marad. Jelenleg az injektálásos szigetelés előkészületei zajlanak, a tervek szerint a következő héten kezdődik a falburkolatok eltávolítása a kiszárításhoz szükséges mértékig. Legyünk megértőek egymás és a helyzet iránt közös ügyünk, a felújítás során felmerülő kellemetlenségek idején is!
- Plébániaközösségünk családos tábora, a KaCsa-tábor augusztus 17-től 22-ig lesz Balatonszárszón. A táborozóknak élményekben gazdag időtöltést kívánunk, valamint, hogy egészségesen térjenek haza. Imádkozzunk egymásért!
- Már most jelezzük, hogy kőhegyi kápolnánk búcsúünnepét, mivel annak szokásos időpontja most a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére esik, ebben az esztendőben a megelőző szombaton, szeptember 4-én tartjuk meg.
- Közeledik az Eucharisztikus Kongresszus, így arra biztatjuk a kedves testvéreket, hogy minél többen regisztráljunk és vegyünk részt a kongresszus különböző programjain. A kongresszus honlapján tájékozódva láthatjuk, hogy a következő programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek, vagy ajánlott rájuk a regisztráció: a szeptember 5-i nyitó szentmise a Hősök terén, a szeptember 10-i „Forráspont” ifjúsági est a Papp László Budapest Sportarénában, a szeptember 11-i Kossuth téri szentmise és gyertyás eucharisztikus körmenet, valamint a szeptember 12-i, Ferenc pápa által celebrált záró szentmise a Hősök terén. Regisztrálni egyénileg és csoportosan is lehet, hívjuk a kedves testvéreket az általunk indított budaörsi regisztrációs csoportba történő bekapcsolódásra. Aki szeretne csatlakozni ehhez a csoporthoz, kérjük, elérhetőségének és néhány adatának megadásával jelentkezzen a sekrestyében, vagy pedig a következő e-mailcímek egyikén:     plebaniahivatal@brke.org, borlay.endre@gmail.com.

2021.08.14 20:25
Liturgia - honlap naptár
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

BRKE TV

Közösségeink

Budaörsi Werner Alajos Kórus

A kórus története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Fennmaradt plakátokról és egykori kórustagoktól is tudjuk, hogy templomunknak már 1946-ban is volt énekkara. A kórust az akkor itt szolgálatot teljesítő, zenét kedvelő fiatal plébános, Sík Zoltán hozta létre.

Nepomuki Szent János Plébánia Karitász Csoport

". . . Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. . . . Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. . . Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. . . " (Mt. 25,35-36, 45).

Budaörsi Kolping Család

A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket és ezáltal tettekre serkentse őket. Ebben alapvető útmutatás Kolping Adolf életpéldája és műve, valamint a katolikus társadalmi tanítás.

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...
 

Élünk - Újság

Élünk újság - 66. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2021. április 4.) 66. szám

Élünk újság - 65. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2020. december 25.) 65. szám

Élünk újság - 64. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2020. április 12.) 64. szám