Hirdetések március 18-24.

„Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” (Lk 9, 28b-36)

-    Hétfőn este fél 7-kor ifjúsági katekézis lesz a hittanteremben. (Bejárat a sekrestye felől!) Szeretettel hívjuk azokat a 30 év alatti, még nem házas fiatalokat, akik elmúltak 16 évesek, vagy már voltak bérmálkozók.
-    A középiskolásokból és egyetemistákból álló katolikus Antióchia közösség három éve működik Budaörsön, 40-nél is több lelkes taggal. Aki 16-24 év közötti, még nem házas fiatal, szereti a gitáros éneket, szívesen beszélget kortársaival az élet nagy kérdéseiről, és csatlakozni szeretne hozzájuk, azt várják a március 29-én pénteken este kezdődő ünnepi hétvégéjükre! Kérdéseitekkel, jelentkezésetekkel keressétek Csonka Gabriellát: ([email protected]), +36 30 605 6364.  Az idősebbektől szívesen fogadnak imát, süteményt, szállást, valamint az étkeztetéshez tevőleges segítséget. Az ilyen felajánlásokkal Papp Zoltánt ([email protected], +36-30-4209262) kérjük keresni.
-    Ismét jelezzük, hogy egyházközségünk húsvétra előkészítő lelkigyakorlata Virágvasárnap előtti csütörtökön, pénteken és szombaton lesz (április 11-12-13-án).
-    A Csíksomlyói búcsúval kapcsolatban jelezzük, „Erdély rejtett csodái és Csíksomlyói zarándoklat” témában hatnapos zarándoklatot szervez Kozma László és Anikó, elérhetőségük: 70/318 9970. Várják a jelentkezéseket.
-    Templomunk fűtésével kapcsolatban kénytelenek vagyunk jelezni, hogy fűtésrendszerünk megrokkant. Bízunk abban, hogy a tél is elfogyott, így a fűtés már nem lesz olyan fontos. Híveink megértését kérjük.
-    Hétfőn Jeruzsálemi Szent Cirillre, kedden Szent Józsefre, a Szent Szűz jegyesére emlékezünk a reggeli szentmisével.

(Kép: Budaörsi Passió 2018, Chrestels János)

2019.03.14 14:00
Miserend
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

Közösségeink

Budaörsi Werner Alajos Kórus

A kórus története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Fennmaradt plakátokról és egykori kórustagoktól is tudjuk, hogy templomunknak már 1946-ban is volt énekkara. A kórust az akkor itt szolgálatot teljesítő, zenét kedvelő fiatal plébános, Sík Zoltán hozta létre.

Nepomuki Szent János Plébánia Karitász Csoport

". . . Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. . . . Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. . . Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. . . " (Mt. 25,35-36, 45).

Budaörsi Kolping Család

A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket és ezáltal tettekre serkentse őket. Ebben alapvető útmutatás Kolping Adolf életpéldája és műve, valamint a katolikus társadalmi tanítás.

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...
 

Élünk - Újság

Élünk újság - 62. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2019. április 21.) 62. szám

Élünk újság - 61.szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2018. december 16.) 61. szám

Élünk újság - 60. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2018. április 1.) 60. szám