Hirdetések augusztus 23-29.

Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.  (Jn 6, 60-69) 

- A liturgiában hétfőn Limai Szent Rózára, kedden Szent Bertalan apostolra, szerdán Kalazanci Szent Józsefre, pénteken Szent Mónikára, szombaton Szent Ágostonra emlékezünk.

- Folytatódik templomunk részleges belső felújítása. Ennek első fázisában, a munkák miatt a hétköznapi szentmisék mindig este 7 órakor kezdődnek. A vasárnapi miserend változatlan marad. Most kezdődik a falburkolatok eltávolítása a kiszárításhoz szükséges mértékig, várhatóan ez lesz a legnagyobb változást mutató munkafázis. Legyünk megértőek egymás és a helyzet iránt közös ügyünk, a felújítás során felmerülő kellemetlenségek idején is, és legyünk óvatosak a templomban a mozgásunk során!

- Az állami iskolákban elsőáldozásra készülő hittanosaink számára katekétáink hétfőtől péntekig felkészítő hetet tartanak délelőttönként itt a templomkertben, illetve az emeleti teremben. Imádkozzunk értük és családjaikért!
- Jövő vasárnap a 9 órás szentmise után kb. 12 óráig családok találkozóját hirdetjük meg a templomkertben, a Mindszenty-szobor felőli oldalon. Kérjük, egy-egy tálca süteménnyel, vagy üdítővel gazdagítsuk a kötetlen hangulatú találkozót. Poharat lehetőleg hozzunk magunkkal. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

- Előre jelezzük, hogy Katolikus Iskolánk ünnepi Veni Sancte szentmiséje szeptember 1-jén, szerdán reggel 8 órakor lesz templomunkban. Mivel a felújítási munkák miatt templomunk befogadóképessége most kisebb, és az iskola diákjainak egy része is a templomkertbe közvetítve követi majd a liturgiát, ezért kérjük, hogy ezen a szentmisén a templomtérbe csak az iskola által meghatározott személyek lépjenek be. Aznap este 7 órakor is lesz a szokott módon plébániaközösségi szentmise.

- Ismét jelezzük, hogy kőhegyi kápolnánk búcsúünnepét, mivel annak szokásos idő-pontja most a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére esik, ebben az esztendőben a megelőző szombaton, szeptember 4-én tartjuk meg. Gyülekezés szokott módon reggel 9 órakor a Templom téren, onnan vonulunk körmenetben a Kőhegyre.

- Közeledik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, arra biztatjuk a kedves testvéreket, hogy minél többen regisztráljunk és vegyünk részt a kongresszus különböző eseményein. A kongresszus honlapján tájékozódhatunk a programokról, melyek közül a legfőbbek a szeptember 5-i nyitó szentmise a Hősök terén, a szeptember 11-i Kossuth téri szentmise és gyertyás eucharisztikus körmenet, valamint a szeptember 12-i, Ferenc pápa által celebrált záró szentmise a Hősök terén.

A 30 év alatti fiataloknak nagyon ajánljuk a szeptember 10-i „Forráspont” ifjúsági estet a Papp László Budapest Sportarénában! Ezekre az eseményekre regisztráció szükséges vagy ajánlott, amit egyénileg és csoportosan is el lehet végezni, de hívjuk a kedves testvéreket az általunk indított budaörsi résztvevői csoportba. Aki szeretne csatlakozni ehhez a csoporthoz, kérjük, néhány adatának megadásával jelentkezzen a sekrestyében, vagy pedig a következő e-mail-címek egyikén: plebaniahivatal@brke.org, borlay.endre@gmail.com.


Számítsunk arra, hogy szeptember 5-én és 12-én, tehát két vasárnapon, templomunkban csak csökkentett számú szentmisét fogunk tartani a Kongresszus miséitől eltérő napszakban, azok számára, akik nem tudnak oda eljutni.

2021.08.22 15:22
Liturgia - honlap naptár
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

BRKE TV

Közösségeink

Budaörsi Werner Alajos Kórus

A kórus története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Fennmaradt plakátokról és egykori kórustagoktól is tudjuk, hogy templomunknak már 1946-ban is volt énekkara. A kórust az akkor itt szolgálatot teljesítő, zenét kedvelő fiatal plébános, Sík Zoltán hozta létre.

Nepomuki Szent János Plébánia Karitász Csoport

". . . Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. . . . Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. . . Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. . . " (Mt. 25,35-36, 45).

Budaörsi Kolping Család

A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket és ezáltal tettekre serkentse őket. Ebben alapvető útmutatás Kolping Adolf életpéldája és műve, valamint a katolikus társadalmi tanítás.

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...
 

Élünk - Újság

Élünk újság - 66. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2021. április 4.) 66. szám

Élünk újság - 65. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2020. december 25.) 65. szám

Élünk újság - 64. szám

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2020. április 12.) 64. szám